Közeli helyeken

A balesetek megelőzése végett a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a biciklisek ellenőrzésére. Az elmúlt időszakban Somogy megyében megszaporodott a kerékpárosok által okozott balesetek száma, amelyek azért történtek, mert a rájuk vonatkozó szabályokat figyelmen kívül hagyták. 

Pécsen már nincsenek ólomcsövek, miután szerdán a Tettye Forrásház Zrt. utolsó ilyet is műanyagra cserélte a városi vízvezeték-hálózatban. 4,5 milliárd forintos rekonstrukciós program ért véget – írja a pecsma.hu. A Hunyadi úton az utolsó munkások is letették a lapátot és leálltak azok a munkagépek, amelyekkel az utolsó ólomcsöveket cserélték ki a városban.

Állítólag korábban megfenyegették a három keszthelyi férfit, ezért mentek Marcaliig verekedni egy somogysámsoni társukkal együtt. Hogy mi is volt a felháborodás oka, azt nem tudni, de törés lett a vége. 

Hazatért városába, Kaposvárra a közösségi oldalakon csak Vándorinaként ismert hölgy. Kaposvártól egészen a spanyol Santiago de Compostellásig, azt követően pedig az Atlanti óceánig gyalogolt. 

Új iskolaépületet építtet a Baranyai Református Egyházmegye Pécsen, az ingatlan több mint 1,3 milliárd forintból 2018 végére, 2019 elejére készül el - közölte a kultúráért felelős államtitkár a baranyai megyeszékhelyen. 

Legkésőbb öt év múlva készülhet el a holokauszt-emlékház a kisvárosban. A Dunántúli Napló írta, hogy ennek első lépéseként a város önkormányzatának adta Vár utca 12. szám alatti házát Somogyi István egykori szigetvári lakos.

Rekordáron kelt el egy pécsi eredetű kandalló, amire ingatlanosok találtak rá egy eladásra meghirdetett fővárosi, Thököly úti lakásban. Mint a Dunántúli Napló írta, idős tulajdonosai szerették volna eladni negyven négyzetméteres lakásukat. Az ingatlanosok azonnal értékbecslőt hívtak, amikor meglátták a különleges építményt.

19. alkalommal rendezett versmondó versenyt a Kaposvári Magyar - Román Baráti Társaság. Mint az előző években, ezúttal is indult a megmérettetésen barcsi tanuló. Nem is egy, és nem is akármilyen eredményt értek el. 

Három év múlva már fogadhatja a teherhajókat az új mohácsi közforgalmú kikötő. A létesítmény mintegy ötmilliárd forintba kerül, az összeg döntő hányada pályázati forrásból érkezik - az erről szóló támogatói szerződést aláírták, így biztosra vehető a beruházás megvalósítása, írta a pecsiujsag.hu.

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége - a középiskolától kezdve a doktori képzésig - az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás. 

A Zsolnay Negyed Planetáriuma új előadással várja az érdeklődőket. A hétköznapok embere kevéssé ismeri az égboltot, még kevésbé a gyakran feledésbe merült ősi csillagképeket. Így vagyunk mi magyarok is. 

6 százalékkal növekedett az új cégek száma Magyarországon, ezzel szeptember végéig már több mint 19 ezer új vállalkozás kezdte meg működését. A legnépszerűbb ágazat az építőipar, ahol az új cégek száma 18 százalékkal növekedett a tavalyi évhez képest. A cégmegszűnések száma még mindig nagyon magas, ezért a működő cégek száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat.

 66 évvel ezelőtt alakult meg a vadászrepülő ezred és 20 évvel ezelőtt szűnt meg az aktív magyar katonai repülés a taszári bázison – írta a kapos.hu.
Régi emlékek, kalandos repülések is szóba kerültek az egykori laktanya múzeumában szombaton. Napjainkban már csak kiállított tárgyak emlékeztetnek azokra az időkre, amikor még aktív magyar katonai repülés volt Taszáron.

Rengeteg az elavult háztartási gép, a hűtők ötöde például tíz évnél idősebb a háztartásokban egy felmérés szerint. A bama.hu egy műszaki áruházlánc felmérésére utalva írta, hogy a magyar háztartásokban található hűtők negyedét, a mosógépeknek és televízióknak pedig mintegy ötödét több mint tíz éve cserélték le. A mobiltelefonok ugyanakkor gyorsabban forognak: a válaszadók 23 százaléka felelt úgy, hogy egy éven belül vette a készülékét, 44 százaléka pedig egy–két éve vásárolta.

Sokszor hosszasan kell várakozniuk a Horvátországba tartó magyar utasoknak az udvari határállomáson, panaszolják a bama.hu olvasói. Vannak, akik munkájuk miatt napi rendszerességgel mennek a szomszédos országba, tapasztalataik szerint elsősorban a hét utolsó munkanapjain, illetve a hétvégeken nagy a torlódás. A panaszosok szerint ennek oka, hogy az uniós sávot nem mindig nyitják meg. Így a magyaroknak is ki kell várniuk, míg a nem uniós országbéli utazókat átvizsgálják a határnál.

Súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy 73 éves pellérdi férfit, aki áramot vezetett házának tizenöt méter hosszú utcafronti kerítésbe – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hagyományosan a Balatonnál rendezi meg a 2016-os futószezon kiemelkedő záró rendezvényét a Budapest Sportiroda. A Balaton Maraton és félmaraton mezőnye november 19-én rajtol el Siófokról.

A Szivárvány Kultúrpalotában rendezett ünnepségen adták át péntek este a Somogy Megyei Príma Díjakat. Építész, főorvos, keramikus és tanár a díjazottak között. Idén már tízedik alkalommal ítélték oda a Somogy Megyei Príma Díjakat.

Azonnali méhzárlatot rendeltek el Pécsen több környező településen. Még kutatják az okait, de valamilyen betegség miatt nem lehet az érintett területről méhet és mézet kivinni, valamint az előbbit behozni-írja a pecsma.hu. A Pécsi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya Pécs közigazgatási területén, továbbá Pellérd, Cserkút, Kővágószőlős, Aranyosgadány, Görcsöny, Regenye, Keszü, Gyód és Kökény településeken tartott méhállományokra azonnali hatállyal községi zárlatot rendelt el – áll Lovász István, Pécs jegyzőjének közleményében.

Somogy megye általános és középiskoláiból érkeztek képviselő diákok a Megyei Diákparlament ülésére péntek délelőtt a kaposvári Városháza dísztermébe-írja a kaposvarmost.hu. A diákok többek között arról döntöttek, hogy kiket delegálnak a 9. Országos Diákparlamentbe, Székesfehérvárra. Olyan küldötteket válasszatok, akik a legjobban tudják majd képviselni az érdekeiteket – mondta Oláh Lajosné.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!