Közeli helyeken
Csaknem tizenháromezer nagyvad téli takarmányozása igényel különös figyelmet Somogyban. A Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjának 1300 hektáros területén és a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vadászterületein együttesen 6000 gímszarvas, 2200 dámvad, 2100 vaddisznó, 1500 őz és 1800 muflon energiában gazdag etetéséről kell gondoskodni, írta a Magyar Idő. Nagy József, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjának (bőszénfai szarvasfarm) igazgatója emellett arra int: ahhoz, hogy az állatok jó kondícióban vágjanak neki a kemény télnek, már ősszel szükséges növelni a táplálékadagjukat.
Vasárnap a Somogy Megyei Néptánc Antológián 12 csoport lépett színpadra. Szebbnél-szebb táncokat hoztak el a seregszemlére. A Somogy Megyei Néptáncszövetség immáron nyolcadik alkalommal szervezte meg az antológiát. Az antológiára az adott év legsikeresebb produkciói illetve csoportjai kapnak meghívást,volt karikázó, legényes és csárdás is. Az Együd Árpád Kulturális Központ színpadán a többi között somogyi, bukovinai, vajdaszentiványi, berzencei, rábaközi és rimóci táncokat is láthatott a nagyérdemű.
Továbbra is népszerű a Kaposvári Egyetem, ráadásul a campus most új szakok indításával szélesítené a képzési választékot – hangzott el az intézmény hétvégi nyílt napján. A legnépszerűbb szak még mindig a színművész, de a lovas, a gazdasági-, illetve az agrárképzések is keresettek. Az intézmény szombati nyílt napjára még Erdélyből is érkeztek érdeklődők.
A balatonfűzfői Sashegyi Dánielnek és a balatonalmádi Csetényi Bencének köszönheti életét egy házaspár, akik alatt a parttól 100-150 méterre beszakadt a jég a Balatonon. Kislányuk nem messze volt tőlük, ő a jégen nézte szülei megmenekülését. A két fiatal, akik éppen a parton pihentek, a süllyedő párt látva azonnal segítettek - írja a Veol.
Siófokon kétnapos üzemszünet után vasárnap délelőtt újra megnyitott a Balaton jegén kijelölt hivatalos jégpálya, a vonyarcvashegyi is újra látogatható, viszont Keszthelyen és Balatonfüreden várnak még a nyitással.
Tíz műszaki mentésben segédkeztek szombaton a katasztrófavédők Somogyban. Négy helyszínen letört faág eltávolítása, négy elakadt és felborult kamion mentése, egy bejelzett szén-monoxidérzékelő, valamint egy balesetet szenvedett személyautó miatt kértek tűzoltói segítséget a megye területén a reggeli óráktól szombat kora estig.
Páratlan kiállítás nyílt a Pécsi Kulturális Központban péntek délután. Szalavári Imre népi iparművész munkáit bemutató és február 13-ig látogatható kiállítás felvonultatja a dél-baranyai, ormánsági népművészet minden motívumát szőtteseken, bútorszőnyegeken, abroszokon.
Hat elpusztult bütykös hattyúról adott hírt a Dráva Szövetség. Az elhullott madarakat a kavicsbánya dolgozói fedezték fel.
Január elsejétől önálló intézménnyé vált a Pécsi Balett. Az eddig a Pécsi Nemzeti Színház tánctagozataként működő együttes 56. évében szakadt el tőle, és a 18 állandó fővel immár csak saját feladataikra koncentrálnak a Zsolnay-negyedbe kitelepülve.
Haditechnikai parkot alakítanak ki csaknem háromszázmillió forintos beruházással Pécsett, a mintegy félmilliárd forintból felépült, 2015 novemberében átadott tüskésréti szabadidőközpont szomszédságában - közölte Csizi Péter országgyűlési képviselő.
A határvadászképzés első ütemében részt vevő 532 tiszthelyettes rendőr, köztük harminchárom somogyi tett esküt Budapesten. Hazánkban 11 városban, Somogyban egyedül Barcson zajlik az oktatás, itt jelenleg két csoportban közel 60-an tanulnak, s az első csapat tagjai április végén fejezik be tanulmányaikat.
A Dunán mérséklődött jégzajlás miatt szombat délutántól részlegesen helyreállt a kompközlekedés a mohácsi révátkelőnél - közölte a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. az MTI-vel.
A somogyi vadászok a téli időszakban sem hagyják magukra az erdő állatait. A csikorgó hideg beálltával hetente háromszor etetik a vadakat a somogyi erdőkben.
Azért szeretem a tejet címmel rajpályázatot hirdettek a megyében, mely a legutóbbi tej világnapi programsorozathoz kapcsolódik. Az alkotásokból kiállítás nyílt a Kaposvári Egyetem művészeti karának galériájában. Háromszázhúsz rajz érkezett, három korcsoportban várták a pályaműveket a szervezők: az óvodásokon kívül az általános iskolások is megmutatták tudásuk legjavát-írja a sonline.hu.
Jegyet és kreditet szerezhetnek középiskolások a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (PTE-BTK) februárban induló, országosan egyedülálló kezdeményezés keretében - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a kar által kínált szakok iránt érdeklődő középiskolások számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül szerezhessenek tapasztalatot az egyetemi oktatásról.
Egy teherautónyi adomány érkezett pénteken a somogyvári gyerekotthonba. Egy siófoki vállalkozó közel 400 téli cipőt ajánlott fel a gyerekeknek. "Mind új cipő, nem az idei divat, a tavalyi, vagy az azelőtti, de nem akarjuk értékesíteni és szeretnénk, ha jó helyre kerülne" – mondta a kapos.hu-nak Kiss Péter vállalkozó. A cipőkből mind a 160 gyereknek jut majd. Minden második tanuló, aki a somogyvári intézménybe jár állami gondozott.
Kaposvár 171,5 milliárd forintot költhet fejlesztéseire a következő három-három és fél évben - mondta a város polgármestere a somogyi megyeszékhelyen.
Kadarkúton a dermesztő hidegben fogyott ki egy autóból az üzemanyag. Három pusztakovácsi lakos utazott a gépjárműben, éjfél után néhány perccel azonban az autójuk megállt.
A Duna és a Dráva kivételével az összes folyó jégben áll. Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője kifejtette: a Dunán változó a jégzajlás mértéke, a felső szakaszon, Győrnél 10, Budapestnél 40-50, Mohácson 70-80 százalékos a jégborítottság.
Lenge öltözékben ácsorgott az autója mellett egy fiatalember Nagyatádon, aki egyszerűen kizárta magát a kocsiból. Mivel az időjárás jóval a fagypont alatt volt, így a segítségére siettek.
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!





























