Közeli helyeken

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség zugírászat bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy volt siófoki ügyvédnővel szemben, aki az ügyvédi kamarai tagságának megszűnése után is, rendszeres haszonszerzésre törekedve, ügyvédi jogosultság színlelésével ügyvédi tevékenységet végzett. 

Közösen gyakorolták a mentést a Balatonnál a katasztrófavédők, a rendőrök és a vízimentők. Ez volt az elmúlt évek legösszetettebb mentési gyakorlata a Balatoni Hajózási Zrt-nél. A gyakorlat során a Badacsony katamarán fedélzetén tűz keletkezett. 

Azonos elbírálást kér a szolgáltató cégeket fenntartó önkormányzatoknak a közösségi közlekedés finanszírozását érintő változtatások esetére Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében. 

A 19-20. század fordulójának hangulatát jeleníti meg, továbbá a művészet és a természet találkozásának élményét kínálja a nagyközönségnek a kaposvári Nárciszünnep, amelyre szombaton kerül sor a Rippl-Rónai Emlékházban és Látogatóközpontban. 

A Düsseldorfból és Berlinből, valamint a Frankfurtból érkező első charterjáratokkal szombaton megkezdődik az idei nagygépes repülési szezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol ebben az évben a tavalyihoz hasonló utaslétszámra számítanak - mondta el az MTI érdeklődésére a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere. 

A következő két hétben még számolni kell az adóhivatali látogatásokra. A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága tájékoztatása szerint az ellenőrzések kiterjednek az állandó és hétvégi piacokra, vásárokra, és az alkalmi kitelepülésekre is, valamint a rendezvényeket is felkeresik az ellenőrök.

Húszezer embert várnak az idei Pécsi Egyetemi Napokra, melyet április 28. és 30. között tartanak a Zsolnay negyedben. A közismert becenevén PEN –  3 napja alatt 5 színpadon, közel 100 zenekar és DJ lép fel, köztük a legnépszerűbb hazai előadók, kb. 25 pécsi és több külföldi produkcióval.

Egy régóta megoldandó helyi probléma, a főúton működő buszmegálló modernizációja a témája egy mérnökhallgatók számára kiírt, helyi vállalkozások által támogatott tervpályázatnak Szentlőrincen. A dunántúli napló információi szerint, a Lafarge királyegyházi cementgyára és a betonelemeket gyártó pécsi Leier a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara a közös tervpályázat hirdetője.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közlése szerint megkezdődött a tavaszi rókavakcinázás, ezért az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el.
 

Nem a szúnyogok, hanem a tenyészőhelyeken nagy számban előforduló szúnyoglárvák miatt kezdik meg a tervezettnél előbb, április 3-7. között a biológiai szúnyoggyérítést a Balaton körül 1200 hektáron, írta a kaposmost.hu.

 

A Duna Dráva Nemzeti Park tegnap már nyilvánosságra hozta, hogy kikelt az első fióka a bekamerázott fészekben.
 

A Magyar Nemzeti Múzeum befogadta Dénes József régész elméletét, amely a Seuso-kincsek lelőhelyét határolja körbe. A római korból kevés olyan gazdag lelet maradt fenn, mint Seuso regényes történetű ezüstjei – írja a Magyar Idők. 

A somogyi autópálya-rendőrök közúti ellenőrzést tartottak, a szabálytalanul előző kamionsofőröket ellenőrizték. 

Átadták vasárnap a 440 millió forintos kormányzati támogatással felújított és korszerűsített kozármislenyi futballstadiont. 

Dér Tamás

Erdei Zsoltot választották meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) új elnökének a szombati tisztújításon, míg az egyik alelnök Dér Tamás (képünkön), Kaposvár alpolgármestere, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola igazgatója lett. 

Kaposváron lakossági bejelentések alapján történnek a kátyúzások. A megyeszékhelyen online érkeznek az észrevételek. A felület használata egyszerű, az úthibák kijavítása pedig gyors.

Április 1-jén, szombaton elindul az országos viharjelző rendszer működése az ország négy nagy taván, a rendszer tesztjét szerdán, Siófokon végezték el a katasztrófavédelem, a vízi rendészet és a meteorológiai szolgálat vezetői. A Balatonon, a Tisza-tavon, a Velencei-tavon és a Fertő tavon összesen 55 viharjelző állomás működik majd október 31-ig.

Megnőhet a forgalom a barcsi jegyzőnél is, ha legalizáják a fogyasztók a meglévő kutakat. Hamarosan több vízgazdálkodási rendelet is módosulhat, többek között az is, amely az évi 500 köbméternél nem több vízkivételű, kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemelő kutakról szól, ezekre a helyi jegyző ad engedélyt.  A most érvényben lévő szabályozás értelmében csak az ilyen kút ásásához, illetve fúrásához kell engedélyt kérni és ennek az űrlapját tartalmazza a hatályos rendelet.

A balatoni fejlesztések sorában egy somogyi gát is szerepel. A gát Fonyód és Bélatelep között áll majd. Ezzel a beruházással elsősorban a síneket védenék meg a víztől. A gát tetején egy sétány is lesz.

Feltehetően a fia ölte meg a szombaton, Mernyén holtan talált nőt - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján vasárnap. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!