Közeli helyeken

Átfogó kulturális programsorozat keretében mutatkozik be Pécs városa május 5. és 7. között a zágrábi Balassi Intézetben. 

Lerakták szerdán a bruttó 6 milliárd forintból felépülő új sportcsarnok alapkövét Kaposváron. A négyezer ember befogadására alkalmas multifunkcionális létesítmény két év alatt készül el az Arany János utcai régi sportcsarnok melletti egykori téglagyári területen. 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai rendkívüli, hosszabbított nyitvatartással várják ügyfeleiket. A személyijövedelemadó-bevallás közelgő határideje miatt a személyes ügyintézés mellett az adóhivatal még hétvégén is telefonos segítséget nyújt. 

Első alkalommal rendeznek múzeumi majálist a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Káptalan utcai kiállítóhelyein és azok udvaraiban május 13-án. A szervezők mintegy harminc, elsősorban családi programra várják a résztvevőket. 

Több, mint 60 balatoni vendéglátóhely, éttermek, borászatok és szálláshelyek összefogásával jelent meg a Balatoni Gasztrotérkép legújabb, 2017-es kiadása magyar és angol nyelven. 

Új, környezetbarát és az üzemanyag-fogyasztást is csökkentő fejlesztéseket tesztelnek egy évig a pécsi buszokon: különleges eszköz figyeli a guminyomást és a hőmérsékletet, valamint a városi forgalomra tervezett gumikat használnak könnyűfém felniken – írja a pecsma.hu.  

 Balogh László bohócdoktor, vagy, ahogy inkább  ismerik, Dr. Lala kapta az idén Jó ember-díjat, az elismerést a hétvégén adták át Pécsváradon. A kitüntetett méltatásakor elhangzott, hogy a díjat és azzal együtt Judit Hagner Németországban élő magyar szobrász simogató emberi kezet mintázó alkotását a díjazott önzetlenül végzett tevékenységével érdemelte ki: az elmúlt tizenhét évben mintegy százezer, kórházban fekvő gyereknek nyújtott segítséget a nevetésterápia módszerével.

Hamarosan indul a Kaposvár Aréna építése, a csarnok alapkövét ünnepélyes keretek között szerdán rakják le – írja a sonline. Az új létesítmény háromezer fő befogadására lesz alkalmas, amely egyéb kulturális események esetén - legyen az akár koncert, kiállítás vagy vásár - bővíthető is lesz.

A tizennyolcadik Gyulai Pálinkafesztivál és nemzetközi versenyen a pálinkás világ legfontosabb és legismertebb hazai találkozóján ebben az évben 149 pálinkakészítő (kereskedelmi-, bér- és magánfőző) 712 mintája versengett egymással. 

Hosszú idő után vendégeskedett ismét Magyarországon Monty Roberts. A Pannon Lovasakadémián több százan voltak kíváncsiak a világhírű instruktorra – írja a kapos.hu. Monty Roberts a kaposvári bemutatóján bemutatta a világszerte ismert ló kiképzési technikáját is, melynek legfőbb eleme, az erőszakmentesség. 

Egy öt éves kislány zuhant bele egy Pécs melletti benzinkút autómosójának egyik aknájába – írja a pecsma.hu. Édesapja utánaugrott, ő mentette ki. Autót mosni ment édesapjával az a kislány, aki vasárnap délelőtt a műanyag fedlapon ugrálva az aknába zuhant. 

Hábetler András, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE-MK) végzős operaszakos hallgatójának humorral átitatott Händel-átirata kerül műsorra a pécsi Kodály Központban május 3-án - tájékoztatta az esten közreműködő Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) az MTI-t.    

A tavasz egyik csalhatatlan jele, hogy hosszabb ideig élvezhetjük a napsütést, esténként később sötétedik. Ehhez a változáshoz igazodik a balatoni kompközlekedés is. A mostani hétvégétől 20:20 órakor indul az utolsó átkelőhajó Tihanyból Szántódra.

Változik a vasúti és a távolsági autóbuszok menetrendje a hosszú hétvégén. Április 30-án az ünnepnapi, május elsején vasárnapi, május másodikán a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, az autóbuszok pedig vasárnap és hétfőn a munkaszüneti menetrend szerint indulnak.

Január óta végzik a Csiky Gergely Színház szecessziós épületének felújítását. A teátrumot mintegy 9 milliárd forintból újítják meg, s jövőre már ismét várja a színházlátogatókat. Az elmúlt hetekben elbontották a műemléki épületrészbe beékelődött 1988-ban elkészült részeket és az előlépcsőt is. L. Balogh Krisztina, Kaposvár főépítésze arról tájékoztatta a sonline-t, hogy jelenleg egy restaurátor is dolgozik az építkezésen. 

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. évi munkájáról, a közbiztonság helyzetéről, a megye bűnügyi helyzetképéről dr. Piros Attila (képünkön) számolt be a megyei közgyűlésnek. 

Hét Domb Filmfesztivál néven rendeznek nemzetközi filmes seregszemlét Komlón, az eseményre szeptember 18. és 24. között kerül sor a baranyai városban. 

A somogyi útfelújításokról Németh Zsolt (képünkön), a Magyar Közút Somogy megyei igazgatója számolt be a Somogy megyei Közgyűlésnek. A megye úthálózatának elemzésekor kiemelte: azok nagy része a 60-70-es években épült, amikor még nem voltak felkészülve a jelenlegi mértékű forgalomra. 

Felső tagozatos, középiskolás diákokat és leendő egyetemista hallgatókat vár a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Az iskolaidőn túli ingyenes, lexikális tudást átadó és készségfejlesztő képzésekre, korosztálytól függően június közepéig jelentkezhetnek a fiatalok. 

Két összeroncsolódott és egy kigyulladt jármű, szivárgó veszélyes anyag, sérültek ellátása – ez mind a mai katasztrófa-felszámolási együttműködési gyakorlat része volt, amelynek célja az együttműködő szervezeteket érintő feladatok gyors és precíz összehangolása volt. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Ének, zene, tánc, grafika és kézművesség egy helyen

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!