A vizek világa jelenik meg egy siófoki aluljáróban

Egy különleges vízi világ jelenik meg a siófoki aluljáróban. Búvárszemüveges katica, kisebb-nagyobb halak és sok-sok buborék is helyet kapott a falakon. Az alkotás a Tárnoki Művészeti Egyesület tagjainak köszönhető, egyébként ez az ötödik balatoni aluljáró, amely új külsőt kap – olvasható a sonline.hu-n.

A lejáratnál egy Siófok felirat várja az arra járókat. A TCH Tárnoki Művészeti Egyesület nyolc tagja egy héten át dolgozott a balatoni városban. Vízbázisú falfestéket, színezőket és festékszóró spray-ket használtak. Először a falfelületet le kellett csiszolni, majd két réteg alapozót raktunk, utána vittük fel a három, kékből álló háttérszínt – mondta el Major L. Gábor, az egyesület elnöke. Hozzátette: az alapanyagokat és az eszközöket a MÁV Start Zrt. biztosította számukra, ellátásukat és szállásukat pedig maguk finanszírozták. Korábban, több balatoni településen több önkormányzat és helyi étterem is vendégül látta az alkotókat. A TCH Tárnoki Művészeti Egyesület egyébként nyolc éve foglalkozik az aluljárók festésével. A fonyódi, balatonboglári, balatonfenyvesi, a balatonlellei után ezúttal a siófokival is elkészültek.

fotó: sonline.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!