Videóra vette támadóját a riadt sofőr

A Siófoki Járási Ügyészség garázdaság vétsége és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a 43 éves férfival szemben, aki egy vélt büntetőfékezés miatt akart bosszút állni.

A vádlott még júniusban a 7-es számú főúton gépkocsival kikanyarodott a sértett elé, aki később a belső sávban megelőzte, majd visszasorolt elé, és elkanyarodott jobbra egy mellékutcába. A vádlott az asszony manőverét „büntetőfékezésként” értelmezte, ezért indulatba jött, és követni kezdte őt. Ezt a sértett is észlelte, majd egy idő után azért, hogy kivonja magát a veszélyhelyzetből, a gépkocsijával félre állt, és védekezésként magára zárta az ajtót. A vádlott ekkor indulatosan és kiabálva az asszony autójához sietett, aminek megpróbálta kinyitni a vezető oldali ajtaját, mivel azonban ez nem sikerült, több alkalommal a gépkocsira ütött, illetőleg egy jól irányzott mozdulattal kitörte a visszapillantó tükör üvegét is, majd távozott a helyszínről. A sértett azonban a telefonjával videófelvételt készített a történtekről, ezért a siófoki rendőrök még aznap elfogták a férfit. A sértett gépkocsijában a rongálás következtében közel 200.000,-Ft-os kár keletkezett. A Siófoki Járásbíróság a bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyalás során az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben 6 hónap fogház fokozatú szabadságvesztést szabott ki, melynek végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette.

fotó:police.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!