Vándormadarak jönnek, mennek

Egyre több gólyafészekben látni már párokat, kezdődik a tojóidőszak, de már megjelentek az első fecskék is. A jó időnek köszönhetően egyre több vonuló madárfaj érkezik vissza a téli távollét után. A több periódusra oszló madárátvonulás szempontjából a márciusi hónap a legmozgalmasabb, ugyanis ebben az időszakban a délről érkező, valamint északra vándorló madarak is szép számban átrepülnek Magyarország felett.
 

A február vége és március eleje között hazaérkező fehér gólyák sokak számára jelzik a tavasz beköszöntét, hiszen az emberi települések közelében élve mindenki számára láthatóak. Az Európai Gólyafalu címmel büszkélkedő Somogy megyei Nagybajomban például jobb években tucatnyinál több gólyafészek népesül be, de egy-egy madár szinte minden településre jut.
Vannak kevésbé ismert vagy jóval hosszabb ideig távol levő madárfajok is. A somogyi állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. Dráva-menti területein előforduló gyurgyalagok csak május elején térnek vissza és raknak fészket a folyóparti agyag- és löszfalakba. A késői érkezők közé tartoznak az élénk színű sárgarigók és a jellegzetes hangjukról felismerhető fülemülék. Más madaraknak viszont a tavasz jelenti a távozás évszakát. A Balaton somogyi partján is megfigyelt vörösnyakú ludak és a megyében szintén előforduló vándorsólymok többsége ezekben a hetekben indul észak felé.

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!