Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kétszázmilliót csalt ki egy nőtől

Csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki szerelmet ígérve több mint kétszázmillió forintot csalt ki egy nőtől - tájékoztatta a vádhatóság csütörtökön az MTI-t. A Baranya Megyei Főügyészség közölte: az ügyben bűnsegédként további három embert is megvádoltak. Mint írták, a vádlottak közül ketten házastársak; a férj ellen több büntetőeljárás is folyik, ő évek óta vagyon elleni és erőszakos bűncselekményekből tartja fenn magát. A sértett nő férje tehetős vállalkozó, akinek felnőtt fiával összeismerkedve szerzett tudomást a vádlott a család anyagi helyzetéről. 

A férfi 2015 áprilisában találkozott a sértettel, akinek azt állította, hogy a házassága megromlott és vele képzeli el a jövőjét. A nő ezt elhitte, majd rövid idő után elköltözött a férjétől. Mivel a vádlott tartott a férjtől, azt mondta az asszonynak, hogy a férjét börtönbe kell juttatnia, de előbb a családi vagyont ki kell menteni. A feleség a vádlott utasítása alapján több feljelentést is tett a férje ellen, míg a családi vagyont fokozatosan átadta a vádlottnak. A férfi közös jövőjük megalapozására hivatkozva különböző vállalkozásokkal kecsegtette, másrészt a nő a nevén lévő ingatlant, nagy értékű gépjárműveket átíratta a vádlott érdekeltségébe tartozó cégekre. Az asszony megtévesztésében a férfi segítségére volt - bűnsegédként - a felesége, illetve két ismerőse is. A vádlott mintegy 200 millió forint értékű vagyont szerzett meg, amelynek egy részét feleségével "utazásra, illetve megélhetésre" költötte, míg egy része az eljárás során visszakerült a sértetthez - áll a közleményben. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit az ügyészség további csalásokkal is vádolja: különböző sértetteknek mintegy 30 millió forint kárt okozott.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!