Ütött, mert kiküldték a sörözőből

A Siófoki Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy budapesti férfival szemben, aki egy Balaton parti kocsmában bántalmazta az őt rendre utasító sértettet. A vádlott 2021 júliusában baráti társaságával italozott egy Balaton parti településen lévő sörözőben.

Az éjszakai órákra a társaság valamennyi tagja erősen ittas állapotba került, ráadásul a vádlott a késői óra ellenére még a zenegépet is felhangosította. Az egységet üzemeltető sértett ekkor megkérte őket, hogy távozzanak, közben pedig elkezdte kikísérni a vádlottat. A férfi azonban a söröző ajtajában hirtelen indulattól vezérelve megfordult, és ököllel arcon ütötte a sértettet, akinek a bántalmazás következtében eltörött az orrcsontja. Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bűncselekmény elkövetését beismerő és megbánó vádlottal szemben.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

3. Advent

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!