Útfelújítási program kezdődik a térségben zömmel Barcs irányába

útfelújítás

Országos útfelújítási program indul 69 milliárdos hazai forrásból. A hónap elején egyezett meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal a támogatásról. Az ütemterv szerint a munkálatoknak tavasszal kell elkezdődniük, és még ebben az évben véget is érhetnek. 

Marczin Bence, az állami birtokban lévő utakat kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője elmondta, a fejlesztéseknek köszönhetően javulhatnak egyes térségek elérhetőségei, csökkenhetnek az utazási idők és emelkedhet a távolsági közösségi közlekedés színvonala. A 69 milliárdos forrásból most 444 kilométernyi főutat és 119 kilométer mellékúti szakaszt újítanak fel. A felújítások zöme a 6-os főutat érinti, itt több szakaszon is munkálatok lesznek, főleg Barcs irányában.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!