Ünnepi megyei közgyűlés Csurgón

Pénteken a Csurgói Közösségi Ház adott otthont Somogy megye ünnepi közgyűlésének, amelyet a címeradományozás 519. évfordulóján, Vízkeresztkor rendeztek. A házigazda város polgármestere, Füstös János rövid köszöntője után Biró Norbert ünnepi beszédében a címer- és pecséthasználati jog adományozásával kapcsolatban kiemelte: „A somogyiak már az elmúlt évszázadokban bebizonyították, hogy összetartoznak, ha kell, összefognak szülőföldjükért.​

Csak a közösség védheti meg az egyént, adhat erőt a mindennapi küzdelmes életben. Összefogás nélkül, magányosan elveszett az a nép, mely sorsát önmaga akarja irányítani.” A nap díszvendége, Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében kitért a reformáció 500. évfordulójára és kiemelte: „semmi nem fontosabb annál, mint, hogy saját keresztény hitünkben megerősödjünk.” Hangsúlyozta: „2017-ben cél, hogy ne szabdaljuk tovább az anyaszentegyházat.” Az ünnepségen a megye legmagasabb kitüntetését, a Pro Comitatu Somogy kitüntetést Majthényi Szabolcsnak és Domokos Andrásnak, a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet vitorlázóinak adták át, 19 személy és szervezet pedig Somogy Polgáraiért díjban részesült.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!