Újra Pécsett fesztiváloznak Európa meghatározó egyetemi színházi társulatai

Június közepén – hat év szünet után újra – 11. alkalommal látja vendégül Európa meghatározó egyetemi színházi társulatait Pécs, a Pécsi Tudományegyetem, és azon belül a Janus Egyetemi Színház. Az előadások minden érdeklődő számára nyitottak és ingyenesek, szeretettel várják a közönséget – írja a Pecsma.hu.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) színházi társulata, az idén 25 éves Janus Egyetemi Színház (JESZ) kezdettől jelen van a legfontosabb hazai alternatív fesztiválokon, produkciói több díjban részesültek. 1999-től külföldi találkozókon is képviseli a hazai egyetemi színjátszást Észtországtól Bulgáriáig, Belgiumtól Isztambulig. Emellett nemcsak vendége, hanem rendszeres szervezője is a nemzetközi találkozóknak, és idén – hat év szünet után újra – 11. alkalommal látja vendégül Európa meghatározó egyetemi színházi társulatait. A június 14-én kezdődő, ötnapos fesztivál programja nagyon színesnek ígérkezik. A litvánok egy mozgásszínházi előadást hoznak, melyet a covid-járvány kényszerű lezárása inspirált. Az észtek, csakúgy mint a JESZ, egy népmesei motívumokon alapuló produkciót mutat be, a román csapat fájóan aktuális háborús témájú előadással készül. Izgalommal várják a szervezők a pozsonyi és a prágai színi akadémia hallgatóinak előadásait. A szlovákok holokauszt témát hoznak, a csehek női szerzők műveiből válogatott filozofikus szövegeken alapuló produkciót. 

fotó: pecsma.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!