Újabb szakaszokon újult meg a Balatoni Bringakör

Elkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszainak felújítása. Ezúttal Balatonudvar és Vonyarcvashegy között több szakasz válhatott komfortosabbá és biztonságosabbá a bicikliseknek – írja a Keszthely Tv honlapján.

Vonyarcvashegyen 1030 méter hosszban újult meg a kerékpárút a sportpálya és a kikötő közötti szakaszon. Kicserélték a burkolatot és ki is szélesítették az utat. Emellett szegélyeztek, aszfaltoztak, burkolatjeleket is festettek. Több helyre kerültek ki közlekedési táblák. Ezek mind a továbbhaladást, a megfelelő tájékozódást segítik. E mellett 445 méter hosszban a Fürdő utcánál is történt fejlesztés. A beruházás érintette Balatongyörököt is. Számos szakaszon szélesítettek, aszfaltoztak. Itt több utcában, összesen 1234 méter újult meg. A két település között a ’90-es évek óta van kerékpárút. Zala vármegyében összesen 2709 métert érintett a fejlesztés, mely 274 millió forintból valósult meg. Kovács Kornél az Építési és Közlekedési Minisztérium Gépjármű-közlekedési és Vasúti Szabályozási Főosztályának vezetője arról számolt be, hogy a 205 kilométeres Balatoni Bringakör több mint fele fokozatosan megújult az elmúlt években. A fejlesztés főként a meglévő lakóutcák lokális, illetve teljes felületű felújítását, valamint a meglévő kerékpárútszakaszok rendbetételét foglalja magában. A most átadott szakasz Veszprém vármegyét is érintette.

fotó: keszthelytv.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!