Új ürgeállomány a Dél-Dunántúlon

A Duna-Dráva Nemzeti Park területén új ürgeállományt találtak. Ez azért is érdekes, mert az ürge, (Spermophilus citellus) élőhelyeinek megfogyatkozása miatt napjainkra erősen megritkult, így fokozottan veszélyeztetetté vált rágcsálófaj hazánkban és egész Európában is. A Dél-Dunántúlon mindössze öt, megfelelő méretű populáció eltartására alkalmas kiterjedésű és minőségű ürge-élőhelyet ismertünk.

 

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a Föld napja hetében évről-évre felkeresik az ismert ürgeállományokat és a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer protokolljában meghatározott ürgelyuk-számlálásos mintavételi módszerrel felmérik az ürgesűrűséget és az élőhelyek változásait, nagyobb időközönként pedig a teljes ürgepopulációkat is. Az ürgék a rendszeresen legeltetett, tartósan alacsony füvű gyepterületeken találják meg a számukra legkedvezőbb életfeltételeket, ilyen például a Hardi-legelő Tolna-megyében, ahol az ürgék a kisebb kiterjedésű birkalegelőről indulva pár éve benépesítették a szomszédos marhalegelőt is. Azokon a területeken, ahol a legeltetést felhagyták – mint pl. a Dél-Dunántúl legerősebb ürgepopulációját őrző pogányi repülőtéren, vagy akár az egyik leginkább megfogyatkozott ürgeállománnyal rendelkező kaposújlaki repülőtéren – különösen nagy gondot kell fordítani a növényzet magasságának szinten tartására a megfelelő időpontokban elvégzett kaszálás segítségével. Így többszörösen is öröm, hogy 2020. tavaszán Nagy Tibor természetvédelmi őr Iregszemcse közelében ürgéket látott egy félreeső gyepterületen. Május elején az igazgatóság munkatársai megvizsgálták a területet és a felmérés alapján életerős ürgeállományról számoltak be, amely a jelenlegi állapot fenntartása esetén alkalmasnak tűnik az ott élő ürgepopuláció hosszabb távú fennmaradására, olvasható a DDNP honlapján.                   
Szöveg és képek: Molnár Dániel

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!