Új módszerrel iszaptalanítják a strandokat a Balatonnál

Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. 

Kollár József elmondta: a Balaton-parti önkormányzatok visszajelzései szerint jelentős probléma a strandokon keletkező lágyiszap időnkénti eltávolítása, és ezt az új, uszályra szerelt technológiával a korábbiaknál sokkal hatékonyabban, komplex módon lehet majd megtenni. Várhatóan pár hétig tart majd egy-egy strand iszaptalanítása, amelynek során a berendezés - a komponenseket szétválasztva - a vizet és a homokot visszajuttatja a tóba, a maradék, foszforban gazdag iszapot pedig összegyűjti, ezt a balatongyöröki zagytérre szállítják. Kollár József úgy fogalmazott, az idei év lesz a tesztidőszak, amikor kiderül, mekkora az igény az új berendezésre, kell-e esetleg még egyet építeni.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!