Új kerékpárutat adtak át Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között

A Kis-Balatoni kerékpárút-hálózatot a Balatoni Bringakörrel összekötő 10,6 kilométeres kerékpárutat adtak át pénteken Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között.

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős államtitkár az ünnepélyes átadón elmondta, hogy az Eurobarométer felmérése szerint Magyarországon a lakosság 59 százaléka saját bevallása egyáltalán nem mozog, szemben Finnországgal, ahol ez az adat mindössze nyolc százalék, de Csehországban is csak 24 százalék. Hozzátette: idehaza a halálesetek kilenc százaléka közvetlenül a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, ezért fontos, hogy minél több ember számára teremtsék meg a mozgás lehetőségét. Az államtitkár közölte, a Balatonberény és Vörs között most elkészült 10,6 kilométeres bringaútból 5,6 kilométer új építésű, a fejlesztés a Széchenyi 2020 Program keretében, 470 millió forint teljes egészében uniós forrásból valósult meg.

fotó: delzalapress.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!