Új állomásépületeket adtak át a balatonfenyvesi kisvasúton

A Nagybereket bejáró kisvasút hálózatának fejlesztése újabb állomásához érkezett.

 

Átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket. A tavaly nyáron átadott, teljesen újjáépített csisztai vonal további turisztikai vonzerejét növelő fejlesztésre az érintett önkormányzatok nyújtottak be pályázatot. A kisvasút és a fürdőhely együttesen a térség programkínálatában új lehetőségeket nyit meg, hiszen minden évszakban színvonalas kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A térségi települések 2016-ban nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével, hogy a Nagybereken átvágó kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. A MÁV 2,1 milliárd forintból újította fel a vasutat, 650 millió forintos forrásból pedig az önkormányzatok kiegészítő létesítményeket építettek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében - tájékoztatott minket a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság.

Fotó: MÁV

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!