Túligényelték Dél-Dunántúlon a napelemes pályázatot

Baranya, Somogy és Tolna megyében összesen 23,6 milliárd forintnyi támogatást kértek a családok a lakossági napelemes uniós pályázatban, miközben a két pályázati fordulóra összesen 20,6 milliárd forintot szánt a kiíró – derült ki a Portfolio összesítéséből.

A dél-dunántúli túligénylés mellett vannak azonban olyan térségek az országban, amelyekben jóval kevesebbet kértek az elérhető keretnél, ilyen például Budapest, így ezekből csoportosíthatják majd át a pénzeket. A pályázati eredményeket országszerte több mint 43 ezer család várja hónapok óta feszülten. A kiírók eredetileg négy pályázati ütemet terveztek, de a hatalmas érdeklődést látva, március elején, utólag totálisan átírták a pályázati feltételeket és ennek során kettőre csökkentették a pályázati fordulók számát. Így tehát a már lezajlott első ütem után már csak egy forduló lesz, várhatóan idén szeptember-október során.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!