Tovább javulnak a munkakörülmények a Volánbusz Zrt.-nél

Nagyszabású rekonstrukciós programot indított tavaly a Volánbusz a munkahelyi pihenő- és étkezőhelyiségek felújítására. A társaság célja, hogy azok a helyiségek, ahol a munkatársai pihenni, étkezni tudnak, komfortosabbak, jobban felszereltek legyenek és megfelelő körülményeket biztosítsanak a regenerálódáshoz - írja a Volánbusz Zrt sajtóközleményében.

A program lendületes megvalósításának köszönhetően a Volánbusz két év alatt közel 280 helyszínen több mint 650 millió forintot fordít pihenők és étkezők felújítására, egy helyszín modernizációjára pedig átlagosan több mint 2,3 millió forint jut. A 2021-ben indult nagyszabású felújítási program keretében az autóbusz-vezetők pihenését szolgáló helyiségek, illetve étkezők közül a központi régióban eddig 22-t, a nyugati országrészben 52-t, a keleti régióban pedig 64-et korszerűsített a Volánbusz, összesen 216,7 millió forint értékben. A helyiségekben szakipari, épületgépészeti felújítások történtek, illetve az elektromos rendszer és a világítás korszerűsítése valósult meg. Sor került a berendezés, a bútorzat és a használati tárgyak – hűtő, kávéfőző, mikrohullámú sütő, televízió stb. – cseréjére is, az előzetesen felmért igényeknek megfelelően.

fotó: kapos.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!