Több mint hétezren látták két hét alatt A Lovasíjászt

Kassai Lajos

Több mint hétezren látták két hét alatt Kaszás Géza a saját lovasíjász-iskolát teremtő Kassai Lajosról (képünkön) forgatott dokumentumfilmjét- írja a kaposvarmost.hu. Kaszás Géza az MTI-nek adott interjúban elmondta: a film eddigi fogadtatása egyértelműen kedvező volt, a január 21-i premieren felállva ünnepelték a stábot, ezt követően pedig sok kisebb településen a közönség magától kezdte el a vetítés szervezését. 

"Bárhová hívnak, elmegyünk ezzel a filmmel" - fogalmazott. A színész-rendezőt Kassai Lajos kaposmérői birtokának hangulata, az ott folytatott életmód, a kemény munka és az organikus gazdálkodás ragadta meg, köztük az, hogy miként tudnak az "emberek és állatok teljes közösségben élni egymással". A film egy részében nyomon követhető Kassai Lajos Kínába tett utazása is, aki lovasíjászkurzust tartani érkezett a távol-keleti országba, valamint meglátogatta a Höhhot tartományi Hun Múzeumot, a kínai nagy falat és a déli hunok ősi fővárosának, Tungvancsengnek (Fehérvár) romjait is. A Kassai-féle lovasíjászmódszer 2013 óta hungarikum, kifejlesztője többek között tavaly Matt Damon amerikai filmszínészt is oktatta a lovasíjászat rejtelmeire.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!