Több mint egy évtized után emelik a lakbéreket

forrás:bama.hu

Emelkednek az önkormányzati lakások bérleti díjai jövő év január 1-jétől – egyebek mellett erről döntött legutóbbi ülésén Komló képviselő-testülete. Komlón több mint 13 éve nem történt átfogó lakbéremelés, ami olyan nagyságrendű elmaradás, ami már nem egyeztethető össze a városgondnokság feladataival és a finanszírozási igényekkel.

Az általános pénzbeli szociális ellátásoknál figyelembe vett rászorultsági feltételek mentén határozták meg a fizetendő díjakat, lakástípusonként (a komfort nélküli és szükséglakásokat kivéve) kétféle lakbért megállapítva. – Semmiképp nem cél, hogy a bérlőit ellehetetlenítse az önkormányzat – a legutóbbi díjemelés óta eltelt időszak inflációjánál kisebb mértékű lesz a drágulás, a differenciálásnak köszönhetően pedig a szociálisan rászorulók továbbra is a legkedvezőbb összegeket fizetik – hangsúlyozta Polics József, Komló polgármestere. Egy 50 négyzetméteres komfortos kökönyösi szociális bérlakásnak például jelenleg 6950 forint a havi lakbére. Az új rendelkezés szerint ez emelkedik januártól 10 500 forintra, amennyiben a bérlő lakhatási támogatásra jogosult. Ugyanezen lakás után pedig 15 ezerre növekszik a lakbér, ha a bérlő nem tud lakhatási támogatást érvényesíteni.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!