Több mint 50 szakmai díj a legszebb településeknek – az egyik egy mecseki faluba került

Egy Baranya és Tolna vármegye határán fekvő kistelepülés is díjazott lett a Virágos Magyarország verseny jubileumi, 30. évében. A legkisebb települések között Alsómocsolád lett a nyertes.

Hazánk meghatározó környezetszépítő versenye 1994 óta mára az ország legnagyobb közösségi mozgalmává érett, amit jól mutat, hogy idén minden korábbinál több pályázatot nyújtottak be a települések. A 492 pályázatot a 180 tagú, önkéntes kertész-, tájépítész- és településtervező mérnökökből, valamint turisztikai szakemberekből álló szakmai zsűri értékelte. A jubileumi Virágos Magyarország verseny nagyvárosok kategóriájában Győr képviselője vehette át a fődíjat, míg a 30 ezer lakosnál kisebb városok közül Paks végzett az élen. Varsány lett a legvirágosabb ezer főnél népesebb falu, a legkisebb települési kategória fődíját pedig Alsómocsolád nyerte. A Miniszterelnökség különdíját a városok közül Hajdúnánás, a falvak mezőnyében Rajka érdemelte ki. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Hajdúszoboszló és Salföld kapta. Az Energiaügyi Minisztérium az Év zöld innovációja-díjára pályázók közül, a kategória elismerését a zöldfelületi csapadékvíz-gazdálkodás új módszereinek példaértékű alkalmazásáért: Kecskemét érdemelte ki.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!