Több mint 200 népzenész és néptáncos a színpadon

Tizenharmadik alkalommal tartották meg a Somogyi Vármegyei Folklórtalálkozó Néptánc Antológiát az Együd Árpád Kulturális Központban, ahol ezúttal is a legjobbak mutatkoztak be. Köztük a Boróka Táncegyüttes Barcsról.

Mint arról mi is beszámoltunk, a barcsi csapat is bekerült abba a válogatásba, mely az előző évben szakmai szempontból kiemelkedő teljesítményt nyújtókat gyűjtötte össze. A Somogy Megyei Néptáncszövetség szervezésében eddig jobbára csak néptáncosok mutatkoztak be a gálákon, most azonban, a népzenei oktatás fejlődésével, a népzenei formációk megerősödésével már önálló kategória lett a hangszeres előadás is. A feltörekvő népzenei élet is megmutatkozhat most már.
Merczel István, a szövetség elnöke elmondta, hogy azok kapnak tőlük meghívást az antológiára, akik kiemelkedőt, maradandót alkottak verseny eredményükkel, nemzetközi fellépésükkel, vagy jubileumot ünnepelnek. A népművészeti kultúra legjobb alkotói és alkotásai mutatkoznak itt be. A felnőtt csoportok Barcs, Szenna, Kaposvár, Kőröshegy, Balatonszárszó, és Siófok településekről érkeztek, de az utánpótlás is jelen volt, a kaposvári Együd Árpád és a szennai Zselic Alapfokú Művészeti Iskola növendékei jóvoltából. A Boróka Táncegyüttes Kárpát-medence gazdag néptánc és folklórkincséből merítve, rimóci táncokat mutatott be. a koreográfiát a művészeti vezetők Podpácz Beáta és Kirch Zoltán készítették. Az együttes egyik vezetője, Vránics Eszter szerkesztőségünknek elmondta, hogy megtisztelő volt a megye legjobb csoportjai között színpadra állni, mint a Somogy, a Zselic vagy a Balaton Táncegyüttes. Azt is megfogalmazta, remélik idén is sikerül a helyi és más közönség szívébe is belopni magukat, egy-egy maradandó élménnyel.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!