Tízezren úszhatják át július elsején a Balatont

Tízezernél is több indulót várnak a szervezők idén a 35. Balaton-átúszásra, amelyet július elsejére hirdettek meg. Az első próbázók reggel 8, az utolsók pedig várhatóan délután 2 órakor rajtolnak majd el.

Az 1979-ben indult, s régóta közkedvelt eseményt közismert, s egyformán többszörös Balaton-átúszó sportemberek is népszerűsítik: így a sajtótájékoztatón is jelen levő Risztov Éva, a 10 kilométeres nyíltvízi úszás londoni olimpiai bajnoka, Erdei Zsolt korábbi profi bokszvilágbajnok és Mányoki Attila, a nemzetközi hírű ultramaratonista úszó.   Mindhárman arra buzdítottak, hogy aki teheti, próbálja ki magát a nyílt vízen, de - figyelmeztettek - csak az vállalkozzon a magyar tenger átúszására, aki arra megfelelően felkészült. Az idei kihívást vállalók július első napján Révfülöpnél szállnak vízbe, s teszik meg az 5,2 kilométeres távot Balatonboglárig. Biztonságukra másfélszáz - vitorlás, kishajó és motorcsónak alkotta - úszófolyosó felügyel, emellett cirkáló vízirendőrök figyelik és ellenőrzik folyamatosan az úszókat. A teljesítendő szakasz egyharmadánál, felénél és kétharmadánál mentőhajó horgonyoz. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!