Tevékeny és eredményes volt a PTE-t fenntartó alapítvány első száz napja

Több mint 23 milliárd forint gazdasági előnyhöz jutott a Pécsi Tudományegyetem azáltal, hogy kiváltásra kerültek a felsőoktatási PPP-s szerződések – többek között erről is szó volt pénteken azon a sajtótájékoztatón, melyet Bódis József professzor, az alapítvány kuratóriumi elnöke tartott a modellváltás óta eltelt első száz napról Pécsett.

Az eredmények összefoglalásakor elhangzott, hogy a kuratórium az alapítvány létrejötte óta aktívan működött, kéthetente ülésezett, eddig összesen 70 db határozatot hozott, elsősorban a fenntartásában működő egyetemmel összefüggésben. A fenntartói jogkörében eljárva az alapítvány elfogadta az Egyetem Alapító Okiratát, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatát. Megkötötték az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány között az új felsőoktatási finanszírozási modellt megvalósító 25 éves keretmegállapodást, és a 6 évre szóló közfeladat-finanszírozási szerződést. Az új finanszírozási modell a mérhető teljesítményekre épít, bázis és teljesítményarányos finanszírozási elemekkel, amelyek új szemléletet kívánnak meg a felsőoktatási intézményektől, ugyanakkor érdekeltté teszik a teljesítményt közvetlenül nyújtó egyetemi polgárokat a minél magasabb színvonal elérésében, és kiszámíthatóvá teszi az intézmény gazdálkodási kereteit. 

Forrás: PTE

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Nemzetközi Néptáncfesztivál – Barcs

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!