Tavaszi programok a Zselic „szívében”

Harmadik alkalommal rendezik meg a már hagyományosnak mondható tavaszi programsorozatot Hajmáson. Lesz gulyásfőző-verseny, sport- és szabadidős programok, valamint majális is a Zselicvölgy Szabadidőfarmon.
 

Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke; a rendezvény fővédnöke, dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott; a rendezvény védnöke, Lóki Géza, a Zselicvölgy Szabadidőfarm ügyvezető igazgatója és Kováts Csaba, a TS Produkció Kft. ügyvezetője a programsorozatról tartott sajtótájékoztatón kiemelték, hogy a főzőverseny az idei évben jótékony célt is szolgál, hiszen a nevezési díjból a Bárczi Gusztáv Módszertani Központból 100 sajátos nevelési igényű gyermek számára szerveznek kirándulást a Zselicvölgybe. Dr. Benczéné Csorba Margit a Központ főigazgatója a gyermekek nevében köszönte meg a támogatást, majd elmondta, hogy azok számára, akik a betegségeik miatt ritkán tudnak kimozdulni az intézményből, egy hasonló program bizony maradandó élményt tud nyújtani.A főzőverseny napján a természet kedvelői számára a Mátyás-kút túra is választható, ennek regisztrációs díjával a Méltó Életért Alapítványt fogják támogatni. A versenyen a rendezők minden alapanyagot biztosítanak, a nevezéseket pedig április20-ig várják. Nevezés: info@tsprodukcio.hu. Info: 00 36 30 9 320 845 . Végül május 1-jén szintén a Zselicvölgy Szabadidőfarmon rendezik a majálist, ahol lesz betyáravatás, puszta-olimpia, birtoklátogatás, a kisebbeket pedig ugrálóvár, népi fajátékok és trambulin várja majd. A rendezvénysorozat fő célja, hogy a somogyiak is, de az ország bármely tájáról érkezők, ismerjék meg a „Zselic szívét”.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!