Tavaszi nagytakarítás a zselici erdőkben

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ tavaszi nagytakarítás keretében szemétszedési akciókra hívja a kirándulókat, erődjárókat, túrakerékpározókat, melyhez a Zselici Csillagpark is csatlakozott. A „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akciót március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján indították, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig fog tartani – tájékoztatott az eseményről a SEFAG.

A kezdeményezéshez idén 17 állami erdészet csatlakozott, hat nemzeti parki igazgatóság, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, számos önkormányzat és civil szervezet. A kampány kettős céllal indul. A szervezők egyrészt szeretnék szemétszedő túrákon megtisztítani a kedvelt kirándulóhelyeket, másrészt pedig az erdőjáráshoz kapcsolódó etikettet kívánják megismertetni a nagyközönséggel. A kampányt indító sajtótájékoztató szemétszedéssel kezdődött, ahol a résztvevő szervezetek tagjai a dél-budai Kamaraerdő egy részét takarították ki. A nyitórendezvényen Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott, hogy mindenki, aki csak egy zsák hulladékot kihoz az erdőből, az soha többet nem fog szemetelni, és másképpen fog tekinteni a természetre. A politikus azt is elmesélte, hogy a saját családján tapasztalta meg a szemétszedés edukatív jelentőségét, hiszen miután részt vettek a Tisza megtisztítását célzó PET Kupán, a gyerekei kérték, hogy használjanak otthon kevesebb egyszer használatos műanyag palackot.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!