Támadásba lendültek a büdös bogarak

Beköszöntött az ősz, ismét támadásba lendültek a poloskák – károsítják a zöldségeket, gyümölcsöket, kellemetlen a lakásban a jelenlétük. Védekezni ellenük nemigen lehet, írta a Baranya Megyei Hírportál.

A rovarok egyre nagyobb számban jelennek meg a lakásokban, és nem kevés kárt okoznak a kertekben. A zöldségből, gyümölcsből kiszívják a számukra fontos nedvdús táplálékot, bűzös váladékot eresztenek vissza, apró foltokat hagyva maguk után – a termést tönkretéve. Megelőzési céllal védekezni ellenük nemi lehet, amikor már megjelennek, rövid hatású rovarölő szerekkel lehet némi eredményt elérni – ám ha a kertszomszéd nem teszi ugyanezt, hatástalan a próbálkozás. Szakemberek szerint a poloska terjedésének egyelőre semmi nem jelent akadályt, a nemzetközi kereskedelemmel pedig újabb „utánpótlás” érkezhet. Emberre veszélytelen, lakásban nem szaporodik, de szívesen kitelel ott. A büdös bogarak az első fagyokig folytatják a szabadföldi táplálkozást, azt követően száraz, meleg helyre vonulnak, áttelelni. Szakemberek azt tanácsolják, lehetőleg a kora reggeli és az esti órákban szellőztessünk – a nap hűvösebb időszakaiban ugyanis a poloskák nem aktívak. Amint azonban kicsit magasabb a hőmérséklet, a legapróbb résen is berepülnek. A szúnyogháló védelmet jelenthet, emellett gyakran célszerű porszívózni a rejtett zugokban is, így a poloskák elfoghatók. A vegyszeres irtás jellemzően nem hatékony.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. december 10.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!