A szomszédok kapcsolták le a betörőt

A Marcali Járási Ügyészség lopás vétségének kísérlete miatt gyorsított eljárásban – őrizetbe vétele alatt – állította bíróság elé állította azt a 46 éves férfit, aki egy családi házba próbált meg betörni, azonban a szomszédok tetten érték, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották.

A többszörösen büntetett előéletű férfival szemben vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt még 2021 júniusában hirdetett ítéletet a Marcali Járásbíróság, melynek során 2 év 3 hónap fegyházbüntetésre ítélte, a letartóztatását viszont megszüntette. A vádlott szabadlábra kerülése után folytatta korábbi életvitelét, és előbb Keszthelyen tört be egy ingatlanba, majd 2021 augusztusában megjelent Balatonmáriafürdőn is. A férfi itt egy családi házba próbált meg betörni úgy, hogy az udvaron talált nagy méretű kővel bezúzta a bejárati ajtó melletti ablak üvegét, azonban az ingatlanba bemenni már nem tudott, mivel a szomszédok felfigyeltek a zajra, és kérdőre vonták a tetten ért vádlottat. A férfi ekkor futva elmenekült a helyszínről. A két szomszéd azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és autóval az elkövető után mentek, akit felszólítottak arra, hogy térjen vissza a helyszínre a rendőrök kiérkezéséig, aminek a férfi eleget tett. A Marcali Rendőrök végül a betöréssel érintett háznál elfogták és őrizetbe vették az elkövetőt. A Marcali Járásbíróság a bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a többszörös és egyben különös visszaesőnek minősülő férfit, akivel szemben 2 év fegyház fokozatú szabadságvesztést és 3 év közügyektől eltiltást szabott ki, valamint – mivel az ítélet nem emelkedett jogerőre - az ügyészség indítványára elrendelte a letartóztatását is.

fotó: police.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 6.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!