Szombaton indul a hagyományos gyalogos zarándoklat Máriagyűdre

Évtizedes hagyomány szerint idén is gyalogos zarándoklatra hívja Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye híveit, ezúttal május 11-én. A Pécs és Máriagyűd közötti 22 kilométeres zarándoklatot a hívek krisztusi tanítványsága öntudatáért ajánlják fel a szervezők – olvasható a Pécsiújság honlapján.

A Pécsről Máriagyűdre induló zarándoklatot 2009-ben szervezték meg először a Pécsi Egyházmegye alapításának ezeréves évfordulójára emlékezve. Azóta minden évben több ezren csatlakoznak a zarándoklathoz és érkeznek közösségben a kegyhelyen bemutatott ünnepi szentmisére. A zarándoklatra nem kell külön regisztrálni, plébániai csoportokat és egyéni zarándokokat is nagy szeretettel várnak a szervezők. Az egyházmegye több plébániája csoportokat indít, a csatlakozás lehetőségeiről a plébánosok adnak tájékoztatást a hívőknek. A zarándokút során két helyszínen, Szalántán, a Művelődési házban, majd pedig Túronyban, a református Gondozó Egyházközség területén lehet felfrissülni, regenerálódni. A megállóhelyeken és Máriagyűdön érkezéskor szükség szerint vizet osztanak, valamint lehetőség lesz a kulacsok vízzel való megtöltésére is. A szervezők kérik, hogy az időjárásnak megfelelő öltözetről, napfény elleni védelemről, kalapról, vízhatlan ruházatról, továbbá kellő mennyiségű folyadékról, valamint igény szerinti hideg élelemről mindenki saját maga számára gondoskodni szíveskedjen. A zarándoklat ideje alatt a szervezők folyamatos orvosi ügyeletet biztosítanak. Mentőautó és egészségügyi személyzet kíséri a menetet, a pihenőhelyeken orvosi sátrakat állítanak fel.

fotó: pecsiujsag.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Aktív iskola - Egészséges táplálkozás hete

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!