A szennyvízben is kutatják a koronavírust Pécsett

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Mol együttműködésében kilenc városban indul kutatómunka a koronavírus kimutatására a kommunális szennyvizekből. 

A külföldön már bevált módszer hasznos eszköz lehet a fertőzés megjelenésének, visszatérésének jelzésére a helyi terjedés korai szakaszában - mutatott rá keddi közleményében az ITM. Egy városi szennyvíztisztító telephez több tízezer háztartásból kerül szennyvíz, így a fertőzöttek száma a hagyományos tesztekénél nagyobb mintában vizsgálható. A koronavírus jelenléte a tünetek jelentkezésénél sokkal rövidebb idő alatt, akár a megfertőződés utáni három napon belül kimutatható ezzel a módszerrel. A szennyvízben található vírusnyomok elemzésével így a járvány helyi terjedésének korai szakaszában észlelhető a vírus megjelenése a közösségben. Az innovációs tárcától a Pannon Egyetem által elnyert támogatásból az első fázisban kilenc város szennyvizének változását monitorozzák öt hónapon keresztül, kéthetes gyakoriságú mintavételezéssel. A kutatás a Pannon Egyetemhez tartozó Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ és a Környezetmérnöki Intézet, a Pécsi Tudományegyetemen működő Szentágothai János Kutatóközpont, a Virológiai Kutatócsoport és a Mol együttműködésében valósul meg. A vizsgálatok Ajkán, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsen, Szegeden és Veszprémben kezdődhetnek meg.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!