Szándékosan fordult meg az autópályán, vádat emeltek ellene

Forgalommal szemben ment az autópályán a somogyi férfi, most bíróság elé kell állnia. Vádemelést javasol egy szőlősgyörki lakossal szemben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés miatt. 

A 75 éves férfi egy éve az M7-es autópályán Budapest irányába közlekedett, amikor megfordult és szándékosan a menetiránnyal szemben kezdett haladni. Nem sokkal később Balatonboglár térségében a 142. kilométerszelvényben összeütközött egy járműszerelvénnyel. A baleset következtében az autó sofőrje - az orvosi vélemény alapján - nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, míg a járművekben anyagi kár keletkezett. A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, de tettére nem tudott magyarázatot adni. A balesetvizsgálók az eljárást a napokban befejezték és az iratokat vádemelési javaslattal a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek megküldték.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!