Somogyban maradt az ország legerősebb tűzoltójának vándorkupája

Csaknem száz, mindenre elszánt tűzoltó – köztük hat somogyi - mérte össze akaraterejét, kitartását, bátorságát és állóképességét Szombathelyen, a „TFA-FCC HUNGARY Szombathely”, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenyen június 21-én. Az eseményről beszámolt a somogyi igazgatóság is a honlapján. A vándorserleget ezúttal sem sikerült más megyének megszerezni. Vidák Balázs is ismét hozzájárult a sikerhez.

Mint fogalmaznak, nem ismertek akadályt azok a versenyzők, akik megmérették erejüket, ügyességüket pénteken a szombathelyi Fő téren összeállított versenypályán. Szlovákiából, Horvátországból és Ausztriából is neveztek a viadalra, hazánkból pedig a fővárosból és valamennyi vármegyéből érkeztek tűzoltók, közöttük több nő is. Valamennyi versenyző elszántan érkezett a versenyre, nem titkolt céljuk az volt, hogy önmagukat is legyőzve a lehető legrövidebb idő alatt, sérülés nélkül teljesítsék az erőpróbát.

Az idei évben a tűzoltóknak az erejüket egy versenypályára kellett csak összpontosítaniuk, de a gyorsaság ezúttal is döntő fontosságú volt. A hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók teljes védőfelszerelésben, a hátukon légzőkészüléket cipelve, vállukon egy tizenkilenc kilogrammos tömlővel futottak fel egy tizenkét méter magas állványra. A magasba feljutva egy tekercstömlőt kellett felhúzniuk, azt azután a kihelyezett kalodába helyezték, csak ezt követően futhattak le az emelvényről. A feladat egy gerendadarab kalapácsolásával folytatódott, majd úgynevezett „C” sugárral lőttek célba. Talán a legnehezebb feladat a pálya végén várta őket, mert ott egy nyolcvan kilogrammos bábut kellett célba húzniuk. Az időmérés csak ezt követően fejeződhetett be.

A férfiak között a I. korcsoportban Ifj. Bodó László, a „KÖTÉL” Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület versenyzője bizonyult a legjobbnak, Vidák Balázs tűzoltó alezredes (Barcs HTP) a 11. legjobb időeredménnyel zárta a versenyt. A II. korcsoport legjobbja Kiss János, a Bolhási Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület tűzoltója lett. A 30 év alatti nőknél Tikász Ernesztina, a „KÖTÉL” Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület indulója hódította el az elsőbbséget, második helyezést Török Eszter, szintén a KÖTÉL Egyesület versenyzője szerezte meg, negyedik helyen végzett Szőke Hanna, a Bolhás ÖTE indulója. Az abszolút kategória magyar győztese pedig Ifj. Bodó László, a „KÖTÉL” Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület tagja lett, ő egy éven át őrizheti a legerősebb tűzoltónak járó vándorkupát (amely 2017 óta mindössze egyszer "hagyta el" Somogy vármegyét). Az indulók között a második legjobb időeredménnyel zárta a 2024. évi megmérettetést Kiss János (Bolhás ÖTE). A legjobban teljesítő női csapat pedig a somogyi alakulat lett: Tikász Ernesztina, Török Eszter és Szőke Hanna. 
Fotó: Szőke Péter - BM OKF

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Aktív iskola - Egészséges táplálkozás hete

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!