Sokkal több füstérzékelőre lenne szükség

A szénmonoxid mérők fontosságára hívja fel a figyelmet a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A közleményükben azt írták, hogy ugyan ma már a hazai háztartások egy részében van szén-monoxid-érzékelő, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken kevesebben sérülnek meg, de ahhoz, hogy a lakástüzek esetében is csökkenteni lehessen a sérülések számát, a mostaninál sokkal több otthonban lenne célszerű füstérzékelőt elhelyezni, hiszen egy időben jelző készülék emberéleteket és anyagi javakat menthet meg.
 

A szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakoribb háztartási baleset, idén csaknem nyolcszázszor riasztották a tűzoltókat ilyen esethez. Több mint háromszázan szenvedtek el valamilyen fokú sérülést és tizenöt ember életén már nem lehetett segíteni. A baleseteket a helytelenül használt tüzelőberendezés, kémény, kályha, kandalló, gázsütő, gázszárító, gázkazán, gáz vízmelegítő okozta. A korábbi esetek elemzése egyértelműen azt mutatja, hogy az esetek nagy részének hátterében szabálytalan kivitelezés, az időszakos ellenőrzés és karbantartás elmulasztása, vagy a szellőző elemek lezárása volt. A balesetek viszonylag kis anyagi ráfordítással megelőzhetőek, hiszen a szén-monoxid-koncentráció emelkedését egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelő megbízhatóan jelzi, éppen ezért nagy segítséget jelent a balesetek megelőzésében.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Hogyan nyaraljunk biztonságban?

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!