Siófokon kiverte a biztosítékot a polgármester jutalmazása

Az önkormányzat összes dolgozója kap év végi jutalmat, csak a polgármester nem, legalábbis Siófokon. A város független polgármesterének hat havi jutalmáról szóló javaslatot indokolás nélkül levette a napirendről a közgyűlésben többségben lévő Fidesz-frakció. 

A polgármester szerint politikai okok állnak a háttérben, a helyi Fidesz szerint viszont semmi nem történt az idén, amiért a városvezető megérdemelné a jutalmat – írja az RTL. A jutalmazásra nemmel szavazó fideszes képviselők közleményben tudatták: Az idei költségvetésben tételként szerepel az adható jutalom összege, azaz 3.2 millió forint és járulékai, így arra szeretnék kérni képviselőtársaikat, valamint polgármester urat, hogy egyöntetűen szavazzuk meg a követező testületi ülésen ezen összeg jótékony célra történő felhasználását. Tudatták továbbá, hogy ezen túlmenően pedig a siófoki Fidesz frakció tagjai felajánlják december havi tiszteletdíjaikat, mintegy kiegészítve a 3,2 millió forintot a siófoki óvodák javára.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!