Sikeres vizsgát tettek a kormányablak-ügyintézők

Sikeresen vizsgáztak a héten az új kormányablak-ügyintézők. Okleveleiket ünnepélyes keretek között kapták meg a Somogy Megyei Kormányhivatalban. Somogy megyében a képzés negyedik üteme indult szeptemberben, a Somogy Megyei Kormányhivatal vonatkozásában 36 fő tett sikeres vizsgát.

Dr. Pilz Tamás a Miniszterelnökség Területi Stratégiai Főosztály főosztályvezetője kiemelte a kormányablakok soron következő új fejlesztéseit, valamint felhívta a figyelmet, hogy a kollégák a képzés által olyan széleskörű szakmai tudásra tettek szert, amelynek birtokában naprakész ismeretekkel és professzionálisan végezhetik munkájukat. dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott pedig azt emelte ki, hogy az állampolgárok igényei folyamatosan változnak, újabb és újabb elvárások jelennek meg, amivel nekik lépést kell tartaniuk. Ilyen az elektronikus ügyintézés, amikor online is lehet az ügyintézőkkel kommunikálni. Ennek jegyében januártól, pl. a személyi igazolvány igénylést, mesterséges intelligenciával működő ügyintézési pontokon is elintézhetjük majd.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!