Segítség adóforintokkal

Személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben, ezek a felajánlott forintok pedig óriási segítséget jelentenek a címzetteknek. A feladók ugyanis évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.

A hivatal honlapján közzétette azoknak a civil szervezetek adószámát, valamint a vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető – írják a közleményben.

Hangsúlyozták, az idén is mindenki szabadon rendelkezhet befizetett adója 1+1 százalékáról. Az egyik 1 százalékot egy civil szervezetnek, további 1 százalékot pedig valamely vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak lehet felajánlani.

A rendelkezőnyilatkozat akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a benyújtható a NAV-hoz a „23EGYSZA” lapon május 21-éig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás), a NAV webes kitöltő programjában lehet – részletezték.

A vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak tett felajánlások érvényben maradnak. Ez azt jelenti, hogy a korábban tett, formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal  nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezettek számára viszont - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

2024. január 1-jétől nem vehető figyelembe a technikai számra tett, formailag megfelelő nyilatkozat akkor sem, ha a magánszemély az adóévet követő év május 20-áig – a 2024-es rendelkezési évben 2024. május 21-ig – nem nyújtott be személyijövedelemadó-bevallást vagy a benyújtott bevallása alapján nem keletkezett adóköteles, összevonás alá eső jövedelme.

Az adózók az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

Az szja-bevallási tervezet elfogadásáról, kiegészítéséről, valamint az 1+1%-os rendelkezésről a NAV honlapján lépésről lépésre tájékoztató és videó is elérhető.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Aktív iskola - Egészséges táplálkozás hete

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!