Rippl-Rónai mappája a nemzetközi árverés sztárja

Rippl-Rónai József 1913-as, akkoriban erotikusnak mondott mappája a Darabanth Aukciósház egyik sztárja a jubileumi, 30. nemzetközi árverésén, ahol máris elindult a vetélkedés a legizgalmasabb tételekért.
 

Több ritkaság dicséri a szervezőket: így a Fordított Madonna című bélyegritkaság, Horthy Miklós kormányzó miniszterelnöki megbízólevele, Hajós Alfréd 1917-es, a frontról küldött fényképes levelezőlapja vagy egy dedikált Márai-kötet is az érdeklődés középpontjába került. Az aukciókon ugyancsak népszerű Rippl-Rónai különleges mappája is szerepel a műtárgyárverésen. Az 50 darabos mappát 1913-ban adta ki a Könyves Kálmán Műkiadó Részvénytársaság. A nagyrészt női aktokat eredetileg tusrajzként készítette el a festő. Egészen új megjelenési forma volt a századelőn, amelyet egy újabb műfajként ő vezetett be, talán éppen a kínai és japán fametszetű albumok sikere láttán, írta a Somogy megyei hírportál. A lapnak nyilatkozó Csonka Krisztián, a Darabanth Aukciósház cégvezetője elmondta, az eddigi 333 online és 30 nemzetközi árverésükkel bizonyították, éppúgy megbecsülik a néhány száz forintos ritkaságokat, mint például a Fordított Madonna című bélyeget, amelynek 2,2 millió forintról indul az ára. A másik somogyi vonatkozású ritkaságuk egy Márai Sándor által jegyzett Kner-nyomtatvány, amelyet Kozma Lajosnak dedikált (a kiskorpádi születésű neves illusztrátor sokat dolgozott a híres nyomdának). Ugyancsak rajongótábora van az általa készített ex-libriseknek, így várhatóan elkel majd egy kaposvári ügyvédnek 1920 körül készített könyvdísze is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. február 18.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!