Rinyabesenyő az első

2018. szeptember végén tartották első workshopjukat a Rinyabesenyő fejlődését szolgáló program résztvevői. A gesztor települési önkormányzat meghívására részt vett a Somogy Megyei Szociális és Gyermekvédelmi főigazgatóság két munkatársa, Balogh Imre a Somogy Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a programban részt vevő szociális munkások és a település képviselői.
A részvevők megvitatták a program jelenlegi állást és a jövőbeni teendőket, elveket.

„Alapvetően egy követendő, pozitív példáról beszélgetünk, mellyel nagyon sok munka van, de a jelenlegi ismereteink szerint jól állunk a programmal. Azok pedig akik kimaradnak belőle, akár helyi résztvevők, akár pedig a megye más települései, nem tudják mit hagynak ki.” - mondta Balogh Imre. Sajtókérdésre kifejtette, a szegrációs és a megkülönböztetés jelen van és lesz mert sok a pesszimista hang, melyet az ehhez hasonló programok tudnak enyhíteni.
A barcsi-csurgói-nagyatádi kistérség területe továbbra is nagy hátrányokkal küzd, azonban az ehhez hasonló programok tisztességes kivitelezésével sokat lehet ebből a hátrányból lefaragni. A roma populáció száma is igazolja, hogy időről-időre élni kell az ilyen programok adta lehetőségekkel, mely nem utolsó sorban szolgálja a többségi és a kisebbségi társadalom jó együttélését.
Megye szerte 30, jelentős roma lakossággal rendelkező önkormányzat kapott lehetőséget a részvételre. Ebből csupán 11 nyújtott be sikeres pályázatot és ezzel vállalta azt a nem kis munkát ami ezzel a jár, viszont talán az egyetlen olyan eszközt, mely tud javítani a jelenlegi állapoton.
„Példamutató a rinyabesenyői hozzáállás. Elsőként pályáztak és nyertek, és még egyszer mondom, tudták hogy mit vállalnak és komolyan is veszik” - hangsúlyozza Balogh Imre az egyeztetésen.
Ötvöskónyi, Kaposmérő, Somogyszentpál, Somogysámson szintén jelentős roma közösséggel bír, akik szintén sikeresen vesznek részt a szegregáció-megszünetető programban.
A Somogy Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat is hozzá tudja tenni az elmúlt évek távlatában összegyűlt tapasztalatait, mellyel segítette a program tervezését és természetesen a lebonyolításnál is ott vannak: módszertani és szakmai téren egyaránt.
A helyi fellépés fontossága is elhangzott a megbeszélésen, mely természetesen a program elindítása mellett, a munka közben is igényli a folyamatos visszajelzést, mely a program sikerét garantálja.
A projekt két pillére is jelzi, hogy igyekeznek mindenre figyelni az életminőség javítása terén: zajlik egyrészt lakás építés és vele párhuzamosan egy humánerőforrás fejlesztés is.
A térség statisztikái nem jók, érthető ez a munkanélküliség, a képzettség hiánya és az életszínvonal terén. Az oktatás és a bevontak bevezetése a 2018-ban mindennapi technikai eszközök, elvek és normák közé szintén fontos eleme a programnak.
A 2018-as évet karácsonyi és mikulás programok szervezésével zárják majd, 2019 tavaszán pedig elkezdődik az építkezés Rinyabesenyőben a Mi Kis Falunk program keretében.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. szeptember 2.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!