Rekordszámú vitorlás versenyzett az István a Király Kupán

Minden eddiginél több, 74 hajó indult az idén a Nyugat-Balaton vitorlásversenyén, az István a Király Kupán. A Keszthelyi-öbölben tartott versenyen 194 vitorlázó mérte össze tudását, ami ugyancsak csúcsnak számít – tudtuk meg a Keszthelyi Túravitorlás Club szerkesztőségünknek megküldött leveléből.

Az István a Király Kupa vitorlásverseny csaknem 40 éves múltra tekint vissza, de az elmúlt három évben indult igazi fejlődésnek, és az idei érdeklődés a legszebb reményeinket is felülmúlta – mondta Gárdos Péter. A szervező Keszthelyi Túravitorlás Club (KTC) elnöke szerint a 74 induló hajó egyértelműen azt mutatja, hogy a sokáig belterjesebb rendezvény már nemcsak a nyugati medence, hanem az egész Balaton jegyzett és népszerű vitorlásversenyévé vált, ami segít abban, hogy a Nyugat-Balaton is fontosabb szerepet töltsön be a tó sportéletében. Gárdos Péter elmondta, hogy a verseny népszerűségének és sportékének növekedése mellett igazi közösségépítő eseménnyé vált az István a Király Kupa, hiszen az idén már több százan vettek részt az eseményhez kapcsolódó gasztronómiai és zenés programokon. Az elnök szerint a mostani sikerek további lökést adhatnak a versenynek, amely néhány éven belül az egyik legnagyobb hazai vitorláseseménnyé és egésznapos turisztikai látványossággá válhat.

fotó:likebalaton.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!