Rekord mennyégű potykát fogtak egy balatoni versenyen

A verseny történetében rekord mennyiségű halat fogtak a száz csapat részvételével megrendezett hatodik Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny résztvevői - közölte a rendezvény főszervezője a verseny révfülöpi eredményhirdetésén szombaton. Szamosi Attila elmondta, hogy a nyolc napon át tartó versenyen összességében több mint kétezer halat - mintegy tizennyolc tonnát - fogtak az indulók, ezek között több mint száz példány tizenöt kiló feletti, tizenhárom pedig húsz kiló feletti volt.

A főszervező szerint ennyit korábban egy versenyükön sem sikerült még kifogniuk a résztvevőknek a Balatonból. A Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyre száz csapat érkezett, a magyarok mellett voltak indulók Szlovéniából, Ausztriából, Németországból, Romániából és Szlovákiából is. A versenyt a Balaton középső és nyugati medencéjében, Tihany és Balatonszemes között 22 településen rendezték. A bojlis horgászversenyen a cél a lehető legnagyobb ponty kifogása volt, ezért csak az öt kiló feletti halakat mérlegelték - tette hozzá a főszervező. A legnagyobb mennyiséget kifogó csapat több mint 628 kilogramm felett teljesített, a legnagyobb horogra akadó ponty pedig 23,2 kilogramm volt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!