Pezsdülni kezdett a pécsi albérleti piac

Miközben a legtöbb fiatalnak még eszébe sem jut a tanév, az egyetemistáknak és főiskolásoknak javában fő a fejük, ugyanis több tízezren keresnek albérletet -írja a bama.hu.. Nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis annak ellenére jellemzően erősen keresleti a piac, hogy az elmúlt évben Pécsett több, kifejezetten lakáskiadásra szánt ingatlanfejlesztés is történt.

Többéves gyakorlat, hogy már július végén-augusztus, elején elkelnek a legjobb adottságú, frekventált helyen lévő, az egyetemhez és a belvároshoz közeli, 1-1,5 szobás, alacsony rezsijű téglalakások, a csoportban szövetkező diákok körében pedig a 3-4 szobás ingatlanok a legkelendőbbek. Míg az elmúlt években egy 60 négyzetméter körüli, viszonylag jól felszerelt, jó állapotú lakást akár 70-80 ezerért is ki lehetett adni, tavaly ugyanezért csak 55–60 ezer forintot ígértek az érdeklődők. Az árakat a diákság érdeklődése kapcsán befolyásolja az egyetem közelsége is, illetőleg a külföldi hallgatók erősebb fizetőképessége. Így egy többszobás belvárosi lakásért akár 130–150 ezer forint plusz rezsit is elkérhetnek a bérlőktől a tulajdonosok. A belvárostól távolabb, a pécsi Kertvárosban pedig az olcsó panelok a legnépszerűbbek.

Fotó:pécsiújság

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!