Pécsnek van a világ talán legnagyobb adventi koszorúja

Ebben az évben is Pécsnek van a világ talán legnagyobb adventi koszorúja, a székesegyház, amelynek négy tornyának díszvilágítása az adventi koszorú gyertyáit formázza, <rta a pčcsi h<rportćl.
 

2016-ban láthatták először a pécsiek és az ide látogató turisták, milyen is a világ talán legnagyobb adventi koszorúja. Minden telep’lčsen kčsz<tenek ma mćr kisebb-nagyobb koszorđkat a k0ztereken, de Pčcsett adta magćt a nčgy torony, hogy valami egčsz mćsban gondolkodjanak. Mivel a bazilika díszvilágítása ezt lehetővé teszi, a négy torony pedig szinte kínálta magát, hogy az adventi koszorú négy gyertyájává változzon, átalakították a fényeket.
Advent első vasárnapján idén is lilába borult az egyik torony, majd szép sorban követi a többi. (Advent harmadik vasárnapja viszont az öröm vasárnapja a liturgia szerint, a katolikus templomokban ekkor a koszorú rózsaszín gyertyáját gyújtják meg, a bazilika harmadik tornya is rózsaszín fényt kap majd.)

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. december 10.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!