A Pécsi Törvényszéken megalapozott és időszerű ítélkezés folyt 2021-ben

Az országos átlagnál kedvezőbb mutatók alapján kijelenthető, hogy a Pécsi Törvényszéken megalapozott és időszerű ítélkezés folyt 2021-ben - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen.

Senyei György a Pécsi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy - az országos trendekkel szemben - a Pécsi Törvényszéken a korábbi év adataihoz képest 2020-ban a pandémia ellenére sem csökkent az érkezett ügyek száma, míg 2021-ben enyhe emelkedés mutatkozott. Közölte: a Pécsi Ítélőtáblán 2020-ban az országos adatoknak megfelelő mértékben csökkent az érkezett ügyek száma a megelőző évihez képest, 2021-ben viszont az országos átlaghoz képest magasabb, csaknem 14 százalékkal nagyobb volt ez az adat, mint 2020-ban. A Pécsi Törvényszéken és a baranyai járásbíróságok 2,1 százalékkal, míg a Pécsi Ítélőtábla tanácsai 11,7 százalékkal több ügyet fejeztek be tavaly, mint 2020-ban, az ügyhátralék pedig eközben a törvényszéken 8,6 százalékkal csökkent - mondta az elnök.
fotó: m.pecsiujsag.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!