A pécsi idegenvezetők is bajban vannak

Két pécsi idegenvezetővel, Bartáné Szilágyi Zsuzsannával és Reinerné Udvari Mónikával beszélgetett a pecsma.hu, a válságban lévő turizmusról. Mint fogalmaztak, a turizmus gyakorlatilag teljes megszűnésével nem kalkuláltak.

 A két idegenvezető elmondta, hogy csoportjaik sorra mondják vissza a megkereséseket és tervezett programjaikat. Ez mind a magyar, mind a külföldi vendégekre is igaz. Júniusig minden csoportot töröltek, de nagy valószínűséggel az egész szezon elúszik. Sok hajós vendéget is vártak volna a dunai folyami hajós turizmus keretében, Pécsre és Baranya-szerte leszervezett programokkal készültek számukra, de a hajótársaságok is sajnos sztornózták a túrákat.
– Sok idegenvezető kolléga másodállásban kíséri a csoportokat, bízunk benne, hogy a főállásuk biztos alapokon van és aktívan tudnak tovább dolgozni. Ugyanakkor vagyunk páran, akiknek az idegenvezetés a főállásunk, így bevételünk csak akkor van, ha érkezik csoport – fogalmaztak a pécsi idegenvezetők a koronavírus-helyzet kapcsán. A turizmus Európa-szerte komoly gondokkal küzd, a tagállamok elemzései szerint az idei nyár egyértelműen veszteséges lesz a kontinens idegenforgalmában.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!