Pécsett hírességek vallanak házasságukról ezen a héten

Családi és közösségi programokkal kezdődött meg szombaton a Házasság Hete rendezvénysorozat Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban Lackfi János költő is előadást tartott, természetesen a feleségével közösen – írja a pecsma.hu.

– Jó látni a sokaságot, az ünneplő arcokat, jó, hogy ünnepet készít nekünk az Isten – köszöntötte az egybegyűlteket Udvardy György pécsi megyés püspök, aki hozzátette, ha egymással is meg tudjuk osztani azt, akik vagyunk, az sokkal többet jelent. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszédében elmondta: 2016-ban 20 éves rekordot döntött a házasságkötések száma, és ez az érték nem változott a rákövetkező időszakban sem. Az eseményen, amelyre az ország számos pontjáról és a határon túli magyar területekről is érkeztek vendégek, számos érdekes és vidám program várt mindenkit. Elsőként Lackfi János József Attila-díjas költő, író mesélt feleségével történeteket, saját családjukat is bemutatva. Nincs vége az eseménysornak, hiszen megkezdődik a Házasság Hete. Február 11-én például a Magtár Látogatóközpontban 17.30-kor lesz a „Segítség, megnősültem!” színházi előadás Pindroch Csaba színművész közreműködésével. Február 16-án, szombaton a Magtár Látogatóközpontban egy interaktív, hatállomásos játékos feladatsort járhatunk végig életünk párjával, délután 3 és 5 között. A Házas Társas esemény kifejezetten a kisgyermekes házaspároknak szól.

Fotó: pecsma.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. június 17.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!