Pécsett a hajléktalanok 70%-a az utcán maradt inkább

A hajléktalanok körében végzett február 3-ai országos felmérés szerint a hajléktalan emberek kis részét érintette közvetlenül a szabálysértési törvény múlt évi módosítása, a közterületen élők közül viszonylag sok embert figyelmeztettek, de csak kevesen mentek ennek hatására szállásra.

Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: immár huszonegyedik alkalommal végezte el az országos hajléktalanadat-felvételt a Február Harmadika Munkacsoport, amelynek kérdéseire idén 8568 hajléktalan ember válaszolt. Az előző évek ugyanezen időszakának adatait összehasonlítva azt látni, hogy tavaly jóval kevesebben vették igénybe az éjjeli menedékhelyeket, mint az azt megelőző három év októberében - közölte Győri Péter, hozzátéve, hogy számukra is meglepő volt a visszaesés. Elmondta, a megkérdezettek közül 2226 ember aludt október 15-ét megelőzően közterületen. Közülük a fővárosi válaszadók negyven százaléka február 3-án is közterületen tartózkodott - jelezte Győri Péter, hozzáfűzve, hogy például Pécsen ez az arány 70, Miskolcon pedig 78 százalék volt. A vidéki nagyvárosokban tapasztalható magas arányszám annak a következménye, hogy sokkal "szűkebb a kapacitás" - mutatott rá Győri Péter. Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, az elmúlt másfél évben jelentősen javultak a munkaerőpiaci viszonyok, s azt tapasztalják, hogy ez "rengeteg embert kisegített a hajléktalanságból". Aki munkaképes volt, azt felszívta a munkaerőpiac, és valamilyen lakhatást is talált. Ennek következtében az idősebbek, a tartósan betegek, a függőségben szenvedők aránya nőtt a hajléktalanok körében.

Fotó: pecsiujsag.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!