Öt területen végeztek kutatásokat a Pécsi Tudományegyetemen a tématerületi kiválósági program keretében

Többek között gyógyszerfejlesztést, az immunrendszert, a fenntartható környezetet és a gazdaság fellendítését, valamint az agy működésének és betegségeinek vizsgálatát érintő kutatásokat végeztek el az elmúlt hónapokban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szakemberei - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.

    A PTE közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Tématerületi Kiválósági Programja (TKP) kétmilliárd forintos keretéből stratégiai jelentőségű kiválósági tématerületek fejlesztése valósult meg.     Három kar és három doktori iskola kutatóinak együttműködésével jelenleg nem gyógyítható mitokondriális betegségek kapcsán folytak kutatások új gyógyszercélpontok azonosítására, a gyógyszerjelölt vegyületek vizsgálatára, kifejlesztésére.     Négy szakterület kutatói dolgoztak a hormonális- és az immunrendszert érintő diagnosztikai eljárások biotechnológiai módszerekkel való fejlesztésén.     Külön kutatás folyt az agy működésének és betegségeinek vizsgálatával kapcsolatban is. A több tudományterületet felölelő megközelítéssel zajló projekt az agy betegségeinek gyógyítását segítheti a jövőben. A kutatások részeként két hitelesített, hatósági mérésekre alkalmas elemzési módszert is kidolgoztak az ivóvizek és a felszíni vizek szteroid hormontartalmának, illetve a legnagyobb mennyiségben alkalmazott nem-szteroid gyulladáscsökkentő szintjének meghatározására. 

Fotó: PTE

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!