Óriásláb a Kassai-völgyben

Rendhagyó nyílt napot tartottak a hétvégén a Kassai-völgyben. Ausztrália után Magyarországon folytatódott a Nagy Lépés nemzetközi projekt, ahol a látogatók egy 100 méteres lábnyomot tölthettek meg élettel, tartalommal, nyomot hagyva az utókor számára. 

Viliam Mauritz magyar származású képzőművész 2015-ben indította útjára a Nagy Lépés kezdeményezést, hogy felhívja a figyelmet az ember felelősségére. Mert minden lépés, amit megteszünk – akár fizikai, akár szellemi értelemben – kihat a világra. A „lépések”, melyeket Viliam a világban alkot nem hagyományos értelemben vett ökológiai lábnyomok, sokkal inkább jelentik azokat az értékeket, melyeket megteremtünk életünk folyamán. A Kassai-völgyben földmérők segítségével közösen alkották meg a 100 méter hosszú, 45 méter széles, 39 körből álló lábnyomot. Szombaton a lovasíjász edzések ugyanúgy zajlottak, mint bármelyik nyílt napján az évnek. Közben pedig a hatalmas bakancsnyomot folyamatosan töltötték meg tartalommal: zenével, dobszóval, közös énekléssel, tánccal, alkotással.

Fotó: kaposvarmost.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!