Október közepétől elégethetik a hajléktalanok cuccait Pécsen

Az október közepén életbe lépő rendelet szerint a hajléktalanoknak tilos lesz életvitelszerűen a közterületeken tartózkodniuk. Pécsen az érintett szervezetek már javában készülnek a rendelet betartására.
 

 Märcz János, a pécsi közterület-felügyelet vezetője a Dunántúli Napló érdeklődésére elmondta, hogy fokozottabb figyelmet fordítanak a rászorulókra, ennek érdekében átszervezik a járőrszolgálatokat is. Szerinte már az is nagy eredmény lesz, ha az érintettek igénybe veszik az ellátórendszert, de ahhoz az állampolgárok segítségére is szükség lenne, még pedig, hogy ne a koldulóknak adjanak pénzt, hanem az ellátórendszer számára lenne célszerű eljuttatniuk az adományokat. Hajdu Krisztián, a pécsi Támasz Alapítvány vezetője szerint jelenleg több tucatnyi olyan hajléktalan él az utcákon, tereken, akiket valóban érinthet az új szabályozás, azaz ennyien vannak, akik éjjel-nappal a köztereken élik életüket; őket el tudják helyezni a meglévő szálláshelyeken. Hajdu hozzátette, hogy novembertől közel száz új szálláshellyel bővül Pécsen a hajléktalanellátó szervezetek kapacitása.
Ha október 15-től rajtakapnak egy hajléktalant az utcán, akkor szabálysértési eljárás indul ellene, s közérdekű munkára kötelezhető. Ha azonban nem teljesíti azt, akkor elzárással büntethető. Ha 90 napon belül háromszor is figyelmeztetik a szervek, akkor megindítják ellene az eljárást.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!